2008. január 28., hétfő

A passaui kísértet

Egy fülledt június végi estén, Szent Iván éjszakáján Tibi az ügyvédbojtár, Tanár úr, Feri a bankár, Dezső az öreg cigányzenész és én a csatorna partján üldögéltünk, és jobb híján félkarnyi törpeharcsákat kapkodtunk ki a hínáros vízből. Kishallal csalizva mindenki süllőt várt, ha kapása volt valamelyikünknek, a sikeres bevágás után ujjongva kiabált, hogy ez biztos süllő, szákot gyorsan, majd bosszankodva cibálta ki a szúrós törpéből a gyomor mélyére nyelt halat. Egyedül az öltönyös, kalapos Dezső horgászott harcsára, öreg Hokév üvegbotjára felszerelt klasszikus Rileh Rex orsóját 70-es évek sztárzsinórjával, a legendás Arany Teknőccel töltötte fel, az óriás hármas horogra bűzlő csirkebél csalit tűzött. Szent Iván éjjelén évről-évre a legjobb fellépő ruhájában várta az óriásharcsát, amelyet minden évben meg is akasztott, de végül soha nem tudta kifogni. Most unaloműző időtöltés gyanánt Ferivel, a bankárral – aki diákkorában szintén cigány-zenekarokban tangóharmonikázott, lakodalomról lakodalomra járva tartotta el családját –egy-egy felhangzó kecskebéka-brekegés hangtartományán vitatkoztak.
Folytatás: http://www.horgasszunk.hu/bodolai/passau.html

Van Lake monster

A Van tó partján, Tatvan városnak kapujában, az Ararátra vezető út két sávja között – mint nálunk egykoron Osztyapenko kapitány – egy hatalmas szobor fogadja az érkezőket. Csakhogy nem szovjet, még csak nem is egy kurd parlamenterről formázták, hanem egy kék masnis, kerekfejű, idétlenül vigyorgó, fehér porcelán macskáról. – Ha ezt valaki meséli, nem hiszem el – kacagott fel Tibi az ügyvédbojtár, mire kurd sofőrünk Mustafa sértődötten kezdte el magyarázni, ez a macska védi meg a várost Van Gülü Monstertől, avagy Vanitól, a Loch Ness-i szörny unokaöccsétől, amely a sós vizű Van tóban, vagyis a helyi nyelven a Van gülüben rejtőzködik.
Folytatás: http://www.horgasszunk.hu/bodolai/vangulu/torokorszag.html

Ingyenes Niagara katalógus

Niagara Falls katalógus rendelés
Ingyenesen megrendelhető: http://www.horgasszunk.hu/niagara.html

2008. január 17., csütörtök

A horgászbecsület megmentése

Többen jártunk már úgy, hogy a boltban kellett megvenni a halászlének valót, mert különben szégyenben maradtunk volna. Így járt Bodolai kollégai is, aki a Méla Cet nevű halkimérdéből szerezte be a szükséges mennyiséget.
http://www.horgasszunk.hu/bodolai/afrikai/afrikaiharcsa.html

Horgász játékok

Újabb 13 db horgászjátékkal gyarapodott a horgasszunk.hu. Rossz időben, téli napokon mit csináljon egy horgász? Játszon horgászós játékokat.Itt: http://www.horgasszunk.hu/fishinggame.html

2008. január 7., hétfő

Új horgászoldal! www.catch-release.hu









Új horgászoldal indult, amihez a horgasszunk.hu-nak is van némi köze. :)


Az oldal némiképp úttörő jellegű. No nem azért, mintha nem lenne már többszáz horgászoldal a magyar weben, hanem, mert kizárólag a "Catch and Release"-vel, azaz a "Fogd meg és engedd el" témakörével foglalkozik. Írásokon, képeken, videókon keresztül próbálják megismertetni-megértetni-elfogadottá tenni e szép és nemes, Nyugat-Európában már évtizedek óta bevett szokást, miszerint a kifogott halat nem feltétlenül kell hazavinnünk, hogy megegyük! Hanem kíméletesen vissza is engedhetjük a vízbe, hogy tovább élhessen, szaporodhasson, másokat is horgászörömökkel gazdagítson. Ugyanis egy kapitális méretű hal kiváló genetikai adottságokkal rendelkezik, így a természetes szaporulat minőségét, mennyiségét is elősegíti. Egy nagy hal kifogása másrészt életre szóló élmény.

A horgasszunk.hu kiáll a C & R mellett, de azért megjegyezzük, hogy azért mi sem a Tescoban vesszük meg a halászlének valót! Hiszen, hogy is szól a mondás? Egyél halat, finom falat!